E335 köracél: jelölés, összetétel és a régi szabványos megfelelők

Eddig a sorozatban két szerkezeti acélt (S235, S355J2) mutattunk be részletesen – ez a cikk egy másik anyagcsoportra vált: az E335 jelű, úgynevezett „gépészeti” köracélra. Az E335 jelölése, szabványos háttere és kémiai összetétele több ponton is eltér az eddig tárgyalt S-jelű szerkezeti acélokétól, ezért érdemes tisztán látni, mi rejlik a jelölés mögött, mielőtt a következő cikkben a tipikus felhasználási területeket vesszük sorra.

Mit jelent az E335 jelölés?

Az E335 az MSZ EN 10025-2 szabvány szerinti jelölés, ahol az „E” betű („engineering” / gépészeti rendeltetés) különbözteti meg a szerkezeti acéloknál megszokott „S” előtagtól, a 335-ös szám pedig a garantált minimális folyáshatárt jelöli N/mm²-ben (16 mm-es referencia-vastagságnál). Fontos különbség az S-jelű szerkezeti acélokhoz képest: az E-jelű „gépészeti” acélcsalád jelölésében nincs olyan, a J0/J2/K2-höz hasonló ütőmunka-alváltozat betű-számpár, mert ezekre a minőségekre a szabvány nem ír elő garantált Charpy-ütőmunka-értéket. Az E335 tehát elsősorban a szilárdsági jellemzőire specifikált, nem a hidegszívósságára.

Anyagszám és a régi szabványos megfelelők

Az E335 hivatalos anyagszáma (Werkstoffnummer) 1.0060. A korábbi, nemzeti szabványok idejéből származó, ma is gyakran emlegetett megfelelő jelölések: Németországban St 60-2 (DIN 17100), Olaszországban Fe 590-2, Franciaországban pedig A 60 volt a hozzávetőlegesen megfelelő minőség jelölése. Ezek a régi jelölések azért maradnak a mindennapi szóhasználatban, mert sok gépészeti rajz, alkatrészjegyzék és beszállítói dokumentáció még ma is ezekkel hivatkozik az anyagra – érdemes tudni, hogy amikor egy vevő „St 60-2” köracélt kér, gyakorlatilag az EN 10025-2 szerinti E335-re gondol.

Kémiai összetétel: ami hiányzik, az a lényeg

Az E335 kémiai specifikációja alapvetően eltér attól, amit az S235 vagy az S355J2 cikkeiben megszokhattunk. A szabvány itt nem ír elő felső határértéket sem a széntartalomra (C), sem a mangántartalomra (Mn), sem a szilíciumtartalomra (Si) – ezek a gyártó saját technológiájától és a kohászati recepttől függenek, amíg a végső mechanikai tulajdonságok teljesülnek. A szabvány csak három elemre ad kötelező felső határt: foszfor (P) legfeljebb 0,045%, kén (S) legfeljebb 0,045%, nitrogén (N) legfeljebb 0,009%. Ez a különbség nem véletlen: az E-jelű gépészeti acélokat a szabvány a garantált mechanikai tulajdonságok (elsősorban a szilárdság) alapján definiálja, nem a pontos vegyi összetétel alapján – szemben az S-jelű szerkezeti acélokkal, ahol a hegeszthetőség biztosítása miatt a szén-egyenérték és az ötvözőelemek szorosabb korlát alá esnek.

Mechanikai tulajdonságok vastagság szerint

Az E335 garantált folyáshatára (ReH) és szakítószilárdsága (Rm), az S355J2-nél megszokott módon, a keresztmetszet vastagságával csökken: 16 mm-es vastagságig 335 N/mm² a minimális folyáshatár, ez a legvastagabb, 250 mm feletti tartományban 255 N/mm²-re mérséklődik. A szakítószilárdság sávja a vékonyabb tartományban 570-710 N/mm², a legvastagabbnál 540-710 N/mm². A szakadási nyúlás (A5%) 16%-ról 11%-ra csökken a vastagság növekedésével. Fontos ismételten kiemelni: ezekhez az értékekhez a szabvány nem ír elő kötelező Charpy-ütőmunka vizsgálatot vagy garantált hidegszívóssági határértéket, szemben az S355J2 J2 alváltozatával.

Összefoglalás

Az E335 tehát egy magas szilárdságú, de a szabvány által nem hidegszívósságra specifikált gépészeti köracél, amelynek jelölése (E335, anyagszám 1.0060) és régi megfelelői (St 60-2, Fe 590-2, A 60) még ma is élnek a gyakorlatban. Kémiai összetétele lazábban szabályozott, mint a szerkezeti acéloké, mert itt a gyártó elsősorban a mechanikai tulajdonságok teljesítéséért felel. A sorozat következő cikke azt mutatja be, milyen gépalkatrészeknél és milyen megmunkálási szempontok mellett választják tipikusan az E335 minőséget.